A hazai nagyvállalati szektorban is bevezetésre került a négy napos munkahét, egyelőre kísérleti jelleggel. Elsőként a Magyar Telekom próbálja ki a négy napos munkahetet egy pilotprojekt keretein belül. A teszt négy hónapig, több részleg bevonásával zajlik a Magyar Telekomnál, amelynek elsődleges célja, hogy a vállalat tapasztalatot és információt gyűjtsön.

Dolgozó kezében feliratos táblát tart

Ahogy írták, a vállalat azt követően kezdte meg kísérleti projektjét, miután világszerte már több helyen is (például Belgium, Japánban, Izlandon, Spanyolországban és legutóbb Nagy-Britanniában) -eddig biztató eredményekkel- próbálták ki a négy napos munkahetet.

Naptárfüzet

A Magyar Telekom azt nyilatkozta, hogy ez év július és október között négy csapat – köztük támogató és ügyfélkapcsolatban dolgozó területek egyaránt áll át négy napos munkarendre.

A nagyvállalatra eddig is jellemző volt a kísérletezés, főként olyan kezdeményezések terén, amikor a kollégák fejlődése, valamint életminőségének javítása kerül előtérbe. A jelenlegi kísérlettől azt várja a cég, hogy a négy napos munkarend pozitív hatással lesz a dolgozók munka-magánélet egyensúlyára, a kollégák produktívabbak lesznek, ami által maga a munkavégzés is hatékonyabb lesz – nyilatkozta Friedl Zsuzsanna a Magyar Telekom Chief People Officere.

A Magyar Telekom székháza

A fizetés változatlan

A vállalat hangsúlyozta, hogy a négy naposra csökkentett munkahét tesztjellegű bevezetése úgy történik, hogy a kollégák ugyanazt az alapbért kapják, miközben a vállalaton belül az eredményesebb munkavégzés kialakítása érdekében a munkaszervezést próbálják meg minél gördülékenyebbé tenni.

A négy hónapon keresztül zajló tesztidőszak legfőbb célja az információgyűjtés.

A Magyar Telekom mindemellett országos reprezentatív kutatásba fogott, hogy felmérjék azt is, mely szektorban valósítható meg, illetve miként szerveződhetne meg a négy napos munkahét. Ami még fontosabb, hogy a kutatás során a magyar munkavállalók véleményét is megkérdezik a négy napos munkahét bevezetéséről, és a témával kapcsolatban társadalmi párbeszédet is kezdeményeznek.

Forrás: Hercsel Adél/Index