A technika fejlődésével életünk egyre több területét fedi le az informatika. Ma már szinte nincs olyan iparág, ahol ne dolgoznának valamilyen technikai eszközökkel, szoftverekkel, mindenhová begyűrűzött az informatika. Emiatt nagyon sok vállalkozás keres IT szakembert, programozót, fejlesztőt, tervező mérnököt, rendszergazdát, stb a cégek akár egymással versenyezve szeretnék a legjobb embereket magukhoz csábítani.
Tény, hogy ma Magyarországon – és világviszonylatban is – nagyon sok programozó hiányzik a munkaerőpiacról. Mi is írtunk már arról, hogy milyen a programozó kiválasztás, milyen problémákkal kell szembenéznünk, amikor IT szakembert keresünk, mik az IT toborzás nehézségei. Arról is sokat hallani, hogy mennyi IT szakember hiányzik a munkaerőpiacról, hogy az egyetemek sem tudnak annyi diplomával rendelkező fejlesztőt és programozót adni, amennyire szükség lenne.
Emiatt a az IT cégeknek újra kell gondolkodniuk, hogy mit tudnak kínálni a jelölteknek és mivel tudnak kitűnni, ha a legjobb embereket szeretnék bevonzani. Ugyanígy az programozó fejvadászoknak is alkalmazkodniuk kell az újabb és újabb megbízói elvásárokhoz. Nézzük most meg, hogy milyen bérek érhetőek el 2021-ben az IT szerktorban, mik azok a tényezők, amik egy progamozó fizetésekor szerepet játszanak?
Milyen tényezők befolyásolják egy programozó fizetését?
Sokszor halljuk, hogy mennyire jól keresnek a programozók/fejlesztők, IT szakemberek. Nézzük meg általánosságban mennyi egy programozó fizetése, mire számíthatnak egy adott szakterületen dolgozó programozók? Milyen programnyelvek a legkeresettebbek, befolyásolja-e a programnyelv a porgramozó fiztését? Milyen tényezők befolyásolják azt, hogy végül mennyi lesz egy programozó fizetése?
Azt már az elején elmondhatjuk, hogy sok mindentől függ egy programozó fizetése. De mitől?
Az egyes IT állásokban kínált és kért fizetések függenek az adott pozícótól, a pozíció betöltéséhez szükséges programnyelvtől, a speciallizációtól, a szakmai tapasztalattól, valamint attól is, hogy junior, medior vagy senior jelentkezőről van-e szó.
A programozó fizetése függ a szakmai tapasztalattól
Alapvetően három szintet szoktak megkülönböztetni a programozás területén, ehhez jön még a vezető programozó. Tehát a programozó fizetése függ attól, hogy milyen szinten dolgozik a programozó.
- Junior programozó az, akinek 2 évnél kevesebb tapasztalata van, vagy pályakezdő. Kezdőként kezdi a pályafutását egy frissen végzett informatikus például. Felmerül a kérdés, hogy számít-e, hogy egyetemen végzett valaki informatikus szakon, vagy egy programozói tanfolyamot végzett? A tapasztalat azt mutatja, hogy a cégek legszívesebben olyan programozót alkalmaznak, aki tud programozni, tehát többet számít a tudás, mint a végzettség.
- Mediornak számít egy programozó, ha 2-5 év tapasztalata van programozásban.
- Senior programozó az, akinek több, mint 5 év tapasztalata van
- Vezető programozó/expert pedig, akinek az 5+ év tapasztalat mellé csapatvezetői tapasztalata is van, esetleg egyéb készségei
Amikor tapasztalatról beszélünk, az általában a programozással töltött évek számát jelenti, de sok cég úgy keres IT szakembert, hogy releváns legyen a tapasztalat. Ez mindenkinek más jelent, mivel tapasztalatot nem csak munkaviszony alatt lehet szerezni, hanem munkahelyen kívüli projektből is, vagy egy elvégzett tanfolyam keretén belül. Az viszont mindenképpen fontos, hogy a meglévő tudás használható legyen a gyakorlatban, nem elég az, ha valaki megtanulta egy iskolában.
Általánosságban elmondható, hogy magyar viszonylatban a pályakezdő IT állásokban bruttó 400e Ft-tól indulnak a munkabérek, ezután a tapasztalattól függően emelkednek, a senior IT szektroban pedig elérheti a bruttó fizetés az 1,5-1,7 millió Ft-ot is, de vannak olyan cégek, pozíciók, ahol ennél még magasabb bérek is elérhetők.
Milyen cégnél, vállalkozásnál milyen a programozó fizetés?
Nagyban függ a programozó fizetés attól is, hogy milyen iparágban, milyen szektorban fog elhelyezkedni az adott programozó. Más lehet a programozó fizetés egy nagy multicégnél, megint más egy kisvállalkozás esetén, ahogy az sem mindegy, hogy a cég milyen szoftverekkel dolgozik, maga a cég is IT vállalat-e, vagy más iparágban tevékenykedik.
Multi vagy kisvállalkozás?
Itt általánosságban azt lehet mondani, hogy a nagyobb vállalatoknál a programozó fizetés is nagyobb lehet. A nagyobb multik általában 10-30%-kal fizetnek többet, mint egy kis vállalkozás. Ez persze nem kőbe vésett szabály, a tapaszatalat jelenleg ezt mutatja. De a multiknál általában a feldatok kevésbé vonzóak, sokszort jelentéktelen részfeladatokat kap a programozó, ezen kívül gyakori a túlterhelés is.
Az iparág is számít?
A COVID miatt változott az egyes iparágak összetétele, vannak olyan iparágak, amik nem tudtak lépést tartani a digitalizációval, például az autóipar egy ilyen szektor, de rosszul érintette a világjárvány az idegenforgalmat és a vendéglátást. is.
Sok ágazat azonban megerősödött, lendületet kapott a gyógyszeripar, a telekommunikáció, a logisztika és a szoftverfejlesztés. Ezekben az iparágakban több pénzt lehet keresni, mert meg tudtak erősödni.
Ami digitális, annak mindenképpen csak lendületet adott a világjárvány, ezért a programozó fizetés is több ott, ahol fejlesztői munka kapcsolódik a digitalizációhoz. Nem csak az IT szektorban van már szükség programozókra, fejlesztőkre vagy szoftvermérnökökre, hanem rengeteg iparágban.
Magyarországon jó a programozó fizetés, számít a lokáció?
A lokáció is befolyásolhatja a programozó fizetést. Világviszonylatban nem vagyunk a között a Top 20 ország között, ahol a legmagasabb a programozói fizetés (Lengyelország a 16. helyre jutott), de az, hogy Magyarország vagy más közép-kelet-európai ország nincs a legjobb 20 között, nem jelenti azt, hogy nem lehet jó programozói fizetést elérni itt. Ma Magyarországon egy IT fizetésből jól lehet élni, egy programozó fizetés jóval a piaci átlag felett van!
Fontos megemlíteni, hogy globális világban élünk, ma már távmunkában is lehet dolgozni.
Sok cég döntött a 2020-as COVID helyzet után úgy, hogy egyre több projekt alapú munkát bíz programozókra, úgy, hogy az ún. remote munkavégzést kínálják a leendő munkatársnak, ami azt jelenti, hogy a projekt feladatok elvégzése távolról (pl. home office) történik. Egyre több olyan IT szakember van, aki kifejezetten ezt a fajta munkavégzést részesíti előnyben, remote munkavégzést keresnek.
A remote munkavégzéssel új távlatok nyílnak meg, sok az olyan cég, aki azért nem talál megfelelő programozót, mert pl. Budapesten lakik az illető, a cég telephelye pedig Nyíregyházán van, nekik a remote munkavégzés a megoldás erre a problémára.
Milyen programnyelvvel milyen programozói fizetést lehet elérni?
A meglévő tapasztalat és tudás azt is jelenti, hogy a programozó ismer és tud is használni több programnyelvet is.
2020-ban ezek voltak a legkeresettebb programnyelvek:
- Java
- Python
- JavaScript
- C#
- SQL
- C++
- PHP
- R
- Perl
- MatLab
- Swift
Ezeken kívül még sokszor használják a
- C
- .NET
- HTML
- CSS J2SE programnyelveket is.
Egy junior programozónak is legalább 2 programnyelvet kell ismernie ahhoz, hogy jó munkahelyet találjon, ahol a programozó fizetés is megfelelő. Ma Magyarországon a Java, a C++ és a JavaScript programnyelvek azok, amikkel a legtöbb ágazat dolgozik, ezért ezek a programnyelvek mindenképpen jó választások lehetnek.
A TOP 10 programozó fizetés
Magyarországon az átlagos bruttó havi programozó fizetések így alakulnak:
Belépő szint | Junior – Medior (1+ év tapasztalat) szint | Senior, Expert szint | |
DevOps szakember: | 431.000 Ft | 722.000 Ft | 1.2m Ft – 2m Ft |
Backend fejlesztő: | 325.000 Ft | 810.000 Ft | 1.1m Ft – 1.45m Ft |
Android fejlesztő: | 440.000 Ft | 900.000 Ft | 970.000 Ft – 1.3m Ft |
Fullstack fejlesztő: | 600.000 Ft | 1.100.000 Ft | 900.000 Ft – 1.4m Ft |
Java fejlesztő: | 454.000 Ft | 990.000 Ft | 1m – 1.5m Ft |
JavaScript fejlesztő: | 430.000 Ft | 900.000 Ft | 1m Ft – 1.2m Ft |
C++ fejlesztő: | 484.000 Ft | 750.000 Ft | 947.000 Ft – 1m Ft |
C# fejlesztő: | 419.000 Ft | 907.000 Ft | 1m Ft – 1.2m Ft |
Python fejlesztő: | 433.000 Ft | 700.000 Ft | 1.1m – 1.4m Ft |
Frontend fejlesztő: | 399.000 Ft | 850.000 Ft | 964.000 Ft – 1.2m Ft |
Forrás: CodeBerryschool.com
Mi befolyásolhatja még a programozó fizetést?
Tapasztalatból tudjuk, hogy egyre több vállalat, amikor programozót keres, nem csak a szakmait tudást, a releváns tapasztalatot és a programnyelvek ismeretét várja el egy leendő új munkatárstól.
Egy programozó fizetését befolyásolhatja, hogy milyen egyéb tulajdonsági vannak a szakmai tapasztalaton és a tudáson kívül. Pl. valóban motivált legyen, a legjobb, ha szereti is, amit csinál, jó jel, ha érdekli, hogy mivel foglalkozik a cég, mi a cég célja, milyen projekteken fog dolgozni, ebből jól leszűrhető, hogy a jelölt valóban nyitott, elkötelezett és fejlődni vágyó, hiszen olyan projekten szeretne dolgozni, amiből ő is tud tanulni. A pályakezdő programozók esetében elsősorban elkötelezettség, motiváció, munka iránti alázat, nyitottság és tanulási vágy kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a munkaerőpiacon. Sok cég tartja fontosnak, hogy a leendő munkatárson érezhető legyen a tanulási vágy és a nyitottság az újdonságokra, akár arra is, hogy egy új programnyelvet megtanuljon.
Ha programozó és állást keresel, kattints álláskeresőknek menüpontunkra és nézd meg aktuális állásajánlatainkat.
Ha IT cégvezető, programozási vezető, HR-es vagy és nem találsz munkatársakat, kattints cégeknek menüpontunkra!