Miért érdemes időben IT munkaerőt találni?

Talán nem is gondolnád, milyen negatív gazdasági következményekkel jár az, ha nem veszel fel idejében egy IT szakembert / programozót. 

Jártál már úgy, hogy nem volt elég programozód? Lehet, hogy olyan megbízásoktól esel el, amit kellő számú emberrel meg tudnál oldani, de mivel nincs aki elvégezze a feladatot, nem tudod bevállalni a munkát, a megbízó cég pedig egy másik fejlesző csapatot fog megbízni a feladattal.

Ezért érdemes megfontolni, hogy segítséget kérj az IT kiválasztáshoz, munkaerő-közvetítőt, vagy IT fejvadász céget megbízva, aminek a költsége jóval kevesebb, mint az akár több 10 milliós kiesett bevétel. 

Milyen a jelenlegi helyzet az IT munkaerő-piacon?

A magyar informatikai piac korábban eléggé zárt iparág volt, most azonban komoly versenyben van az európai országokkal és a tengerentúlon is . A remote munakvégzés miatt, az anagolul beszélő programozók gyaran közvetelenül már amerikai piacra dolgoznak és nekik szükségük van tehetséges IT munkaerőre. 

Mindenhonnan azt halljuk, hogy mekkora az IT munkaerő hiány a munkaerőpiacon, és már az egyetemek sem tudnak annyi felkészült jelentkezőt “kitermelni”, amennyire szükség lenne. Vannak az ún. bootcampek (programozó képzések), amik ugyan gyors alapot, de valójában még nagyon sokat kell tanulniuk más módon is a programozó jelölteknek. Ezt már a cégek is tudják, hogy még sok energiát és időt vesz el, akár hosszú éveken át  pl. a tapasztaltabb munkatársaktól, hogy a kezdő, – esetleg bootcamp tanfolyamot végzett –  programozóból végül hatékony IT munkaerő váljon.  A COVID mindenképpen egy digitális robbanást okozott, és a hazai IT szektor egyik legnagyobb kihívása az lett, hogy ma már online dolgozhat az IT munkaerő, akár nemzetközi cégeknek is. Ahhoz, hogy megfelelő IT munkaerő dolgozzon a cégünknél, jó tudni, milyen pozíciókba milyen átjárási lehetőségek vannak, melyik terület mivel foglalkozik, hiszen  se túl sok, se nem túl kevés legyen az elvárás, ingyen kávé, barátságos légkör, elcsépelt fogalmak, ezek nem vonzzák a jelentkezőket.

Mennyi egy IT szakember / programozó fizetése?

Általánosságban elmondható, hogy magyar viszonylatban a pályakezdő IT állásokban bruttó 400e Ft-tól indulnak a munkabérek, ezután a tapasztalattól függően emelkednek, a senior IT szektroban pedig elérheti a bruttó fizetés az 1,5-1,7 millió Ft-ot is, de vannak olyan cégek, pozíciók, ahol ennél még magasabb bérek is elérhetők

Hogyan válasszak az IT fejvadász cégek közül?

Amikor IT fejvadásszal szeretnél dolgozni, az alábbi szempontokat vedd figyelembe!

Kommunikáció – a profi IT fejvadász cégek elérhetőek, lehet és kell is velük folyamatosan tartani a kapcsolatot, így a megbízó mindig tudhatja, hogy éppen melyik fázisban tart a keresés. Az igazán jó fejvadász cégek a partnereikkel való kapcsolattartás során nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az információcsere ne felületes legyen, hanem pontosan értsék a pozíció hátterét, megismerjék a céget ahol a jelöltek dolgozni fognak.

Széles, használható kapcsolatrendszer – a jó IT fejvadász cégek munkatársai érdeklődőek, aktívak, kiválóan kommunikálnak és szeretik a munkájukat. Fontos jól ismerni az IT munkaerőpiacot, és ugyanilyen fontos a kiterjedt, felhasználható kapcsolatrendszer, mivel a  speciális IT szakemberek sokszor fenn sincsenek az álláskereső oldalakon, vagy éppen dolgoznak valahol. Minimális esély van arra, hogy jelentkeznek egy álláshirdetésre, ezért ténylegesen fel kell őket kutatni, “levadászni”.

Hatékonyság, gyorsaság – A cégek legfőképpen hatékonyságot várnak el egy IT fejvadász cégtől, azonban nagyon sokszor válik elsődlegessé a  gyorsaság is, az, hogy időben 

Referenciák és tapasztalat – Fontos, hogy az IT fejvadász cég rendelkezzen referenciákkal, ez mindenképpen a sikeres fejvadász cégek egyik mércéje. A másik ilyen mérce pedig a tapasztalat, például mennyi sikeres elhelyezése volt, milyen cégekkel dolgozott együtt és az is sokat elárul egy fejvadász cégről, ha visszajáró, állandó partnerei is vannak. 

Piaci ismeret – a sikeres IT fejvadász cégek ismerik a munkaerőpiacon kívül a versenytársakat, a bérsávokat, nyomon követik az aktuális piaci és munkavállalói trendeket. Fontos, hogy értsék az informatikai kifejezéseket, tisztában legyen azzal, milyen pozícióhoz milyen programnyelv ismerete szükséges, vagy hogy mi a programozó kiválasztásánál  az elvárt szint (junior, medior, senior), munkaköri feltételeket, elvárásokat és azt is tudja, hogy mennyi a programozó fizetése

Garancia – A jó IT fejvadász cégek garanciát is vállalnak a munkájára, mi az iJobnál így dolgozunk! Amennyiben fejvadászunk nem a megfelelő szakembert találja meg, akkor másik jelöltet küldünk!

Miért érdemes minket választani az IT fejvadász cégek közül?

  • Az álláshirdetések IT területen ma már nem működnek. Fejvadászok vagyunk, a jelölteket különböző adatbázisokból, direkt módon megkeressük, és megküzdünk konkurens állások tömegével, hogy megbízóinknak a lehető legjobb jelentkezőket hozzuk az adott követelményeknek megfelelően.
  • Nincs 100% siker, még nálunk sem, de törekszünk gyors, korrekt kommunikációra, jelezzük, ha nem tudjuk megtalálni a kért embert, tanácsot adunk, hogy min kellene változtatni, hogy partnerünk állását elfogadják.  
  • Garanciát vállalunk az általunk kiközvetített munkavállalókért, ami lehet 30, 60, 90 vagy akár 120 nap.
  • Nem kérünk kizárólagos szerződést.
  • Törekszünk arra, hogy a lehető legjobb programozót /IT munkaerőt találjuk meg a lehető legkedvezőbb áron.

Mindezen kívül az iJobnál…

  • Arra törekszünk, hogy a megbízóinknak korrekt információkkal szolgáljunk, ha nem tudjuk teljesíteni az adott pozícióra a megfelelő szakembert, azt is kommunikáljuk, nem tűnünk el szó nélkül!
  • Sok vezető tapasztalja, hogy hiába hangzanak jól a fejvadászok, toborzó cégek ígéretei mégsem kapják meg azt a szakembert, akit keresnek. Mi nem így dolgozunk!
  • Tisztában vagyunk azzal, hogy, az adott szaktudás mennyire keresett lett, és azzal is hogy a piaci elvárások szinte naponta változnak. Amit szintén egyeztetünk a megbízókkal. 

Ha IT cégvezető, programozási vezető, HR-es vagy és nem találsz munkatársakat, kattints cégeknek menüpontunkra!